AI ready webinárium VOL 2 – Információbiztonság az AI korában – Visszatekintés

Örömmel jelentjük, hogy remek hangulatban lezajlott AI Ready webináriumunk 1. alkalma március 21-én.
Köszönjük, hogy jelentkeztetek és ilyen sokan velünk is tartottatok! Az első visszajelzéseitek alapján ti is jól éreztétek magatokat és rendkívül hasznosnak találtátok!
Kockázatok és stratégiák a mesterséges intelligencia (AI) üzleti területen történő alkalmazásakor

A mesterséges intelligencia (AI) mindent átalakít körülöttünk, attól kezdve, hogy hogyan élünk, egészen odáig, hogy hogyan dolgozunk. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos lehetőségek végtelenek, és csak a felszínét kapargatjuk annak, amit képes megvalósítani. Ebből kifolyólag a vállalatoknak előre, még a használat előtt szükséges kialakítaniuk a mesterséges intelligencia (AI) használatának szabályozására irányuló keretrendszert, mely segíti a lehetséges kockázatok azonosítását és biztosítja, hogy megfeleljenek mind a vállalati belső, mind a külső szabályozásoknak és sztenderdeknek.
El szabad hinni amit a ChatGPT vagy Micorosft Copilot mond?

Amikor a mesterséges intelligencia (AI) használatán gondolkodunk – többek között a ChatGPT vagy a Microsoft 365-höz készült CoPilot – fontos tudnunk, hogy ezek az eszközök mely területeken és hogyan tudnak valóban hasznos segítséget nyújtani a mindennapjainkban.
AI ready webinárium VOL 1 – Készen állsz az AI-ra? – Visszatekintés

Örömmel jelentjük, hogy remek hangulatban lezajlott AI Ready webináriumunk 1. alkalma március 21-én.
Köszönjük, hogy jelentkeztetek és ilyen sokan velünk is tartottatok! Az első visszajelzéseitek alapján ti is jól éreztétek magatokat és rendkívül hasznosnak találtátok!
Mi fán terem a promptolás Copilotban

Ha jobban szeretnél promptolni a Copilotban, íme néhány konkrét tanács, hogy miként érheted el a legjobb eredményeket. Ezek a tippek segítenek élesíteni a kommunikációs készségeidet, hogy pontosabb és relevánsabb válaszokat kapj a mesterséges intelligenciától (AI).
A Microsoft 365-höz készült Copilot az Outlookban: egy AI segéd, amely megkönnyíti az e-mailezést

Az e-mailezés egy elengedhetetlen része a munkának és a mindennapi életnek, de néha időigényes és fárasztó lehet. A Microsoft 365-höz készült Copilot egy olyan mesterséges intelligencia alapú eszköz, amely a nagy nyelvi modellek és az Outlookban található adatok alapján segít abban, hogy hatékonyabban és magabiztosabban kommunikáljunk az Outlookban.
Mesterséges Intelligencia (AI) használata a Microsoft Teamsben

A Copilot egy mesterséges intelligencia által hajtott eszköz, amely a felhasználók dokumentumait, prezentációit, e-maileit, naptárbejegyzéseit és kapcsolatait integrálja a Microsoft Teamsben.
ChatGPT vs. Microsoft 365 Copilot: Almát a körtével

A ChatGPT és a Microsoft Copilot olyan mesterséges intelligencián (AI) alapuló technológia, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy segítsenek a felhasználóknak gyorsabban és hatékonyabban elvégezni feladatokat és tevékenységeket.
Mesterséges Intelligencia (AI) a Microsoft 365 előfizetésekben a Microsoft Copilot köntösében

A Microsoft 365 szolgáltatások kiegészítéseként, tavaly novemberben megjelent Microsoft Copilot egy fontos mérföldkőhöz érkezett a mesterséges intelligencia (AI) fejlődése terén, melynek keretében a Microsoft az év elején eltörölte a nagyvállalati kiváltságokat, immáron mindenki számára elérhető szolgáltatássá vált, beleértve a kis- és középvállalkozásokat is.
